A Ginkgo Kertészeti Áruda 2004-ben kezdte meg működését Marcaliban. A vállalkozás 15 éves múltra tekint vissza, hisz a család már a 90-es évektől foglalkozik kertészettel. Az egyre növekvő igények színvonalas kielégítésére nyitottuk meg a könnyen megközelíthető – 68-as számú főút mentén – árudánkat. Vállalkozásunk nemcsak kertészeti árudaként működik, hanem faiskolai kertészetként is. Nagyon sok fajta növényt szaporítunk, és nevelünk az árudához tartozó területen. Ennek köszönhetően versenyképes árakkal tudunk jelen lenni a kereskedelemben. A készleten nem tartott termékeket megrendelés esetén, rövid határidőn belül beszerezzük. Nagy hangsúlyt fektetünk a pontos, gyors kiszolgálásra, a minőségi növények forgalmazására.
Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!
Tisztelt Vásárlók!
Szeptember közepétől indul a földlabdás szezon, amikor is jó árakon tudjuk kínálni az örökzöldeket.
Először a tuják kerülnek földlabdázásra, majd októbertől a fenyőfélék.
Folyamatosan érkeznek a krizantémok, törpe örökzöldek, melyek a temetőbe, illetve a sziklakertekbe ültethetők.
A szabadgyökeres gyümölcsfákra, bogyósokra és díszfákra október végéig várni kell.
Nagyon nagy fajtaválasztékot kínálunk gyümölcsfákból, sőt lesznek olyan új fajták, amik eddig még nem színesítették választékunkat.